Wathay Ferenc szobor

Wathay Ferenc a város 1602. évi ostromakor a várvédők alkapitánya volt. A korabeli krónikák szerint az alkapitány néhány méterre a szobor mostani helyétől fogták el a törökök, és hurcolták börtönébe.

A parkban található szobrát Lux Elek készítette. Ez volt az első olyan szobor, melynél úgynevezett kulisszát alkalmaztak, vagyis méretarányos papírmaséból elkészítették a szobor mását. Ezzel a kulisszával végezték el a próbát, hogy a szobor a megfelelő helyen kerüljön felállításra. A szobor 1937-ben került felállításra, azonban avatása 1938. május 19-én volt, a Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett 1938-as év ünnepi eseményei rendezvénysorozatának keretében


Wilhelm Ottó - Wathay Ferenc várkapitány számvetése

( Anno Domini 1602. augusztus 29)

Miért is maradtam, miért is vállaltam

ádáz török ellen védeni Fehérvárt?

Bizonytalan zsoldért, rangért, büszkeségből,

vagy keresztény hitemért dobjam el életem?

Az a néhány civis, ki föveget emel,

mit remél, hogy maradt?Győzelmet, kegyelmet?

Segít-e, ha kérem, vagy dermedten várja:

kell-e majd szolgának, vagy hurcolják rabnak;

janicsár lesz fia, lánya pedig ágyas?

Én katona lettem: életre, halálra;

máshoz nem is értek és nem leszek féreg!

Ide szúrom kardom: a harctól nem félek!

Rabság, avagy halál, ez nem lehet kérdés…

Legfőbb kincsem: nevem; küzdés az én imám…

Hírem azt üzenje: becsület az első.

Igen, van családom, ezért van, kit féltsek;

elhurcolván őket, mit érne az élet?

Mit ér egy kifosztott s eltaposott fészek?

Hunyadi, Kinizsi, Zrínyi: mit sugalltok?

„A lángokat ne habozz oltani, ha kell;

fékezni a gonoszt: Istenhez emel fel.

Az életünk fénye az időtlen lélek,

a testet elhagyva új világra ébred….”

A sorsom hazámé, nincs hát mitől félnem!

Révfülöp, 2023. július 23.