Az államalapító Szent István fekete svéd gránitlemezekkel burkolt lovasszobra Sidló Ferenc alkotása. A Szent István téren álló alkotást 1938-ban állították az első magyar király halálának 900. évfordulója alkalmábó

Az erőteljes, izmos, bal mellső lábával lépő lovon ülő király jobb kezében feszületet tart, vértet és palástot, fején sisakot visel. Szigorú arcáról elszántság sugárzik: "nem a magyar középkor legnagyobb szentjét, hanem a vasakaratú uralkodót ábrázolja, aki kérlelhetetlen eréllyel szabott új irányt a magyar népnek".

Wilhelm Ottó - Szent István utolsó imája

Mennyei királynő

gyónni jöttem hozzád,

ne takard el orcád,

fogadd gyarló szolgád.

Hittem-e eléggé

fiad igaz útját,

irány mutatását,

szeretetből példát?

Ellenséget öltem-

bűn-e ez, vagy szükség?

Használtam hatalmam –

mar a keserűség.

Levedlettem-e már

a gőg öntelt kérgét;

tetteimről mit vélsz:

hívság, bűn, vagy érték?

Egész életemben

vívódtam magammal,

hogy ki utam szabja:

ördög-e, vagy angyal?

Ma már nem álmodom,

már kijózanodtam,

nem hevít a tettvágy,

szenvedély nem lobban;

pislákol a gyertyám-

számot kéne vetni;

ideje a mentség

köntösét levetni….

Őseinknek hitét,

példáját tagadtam;

bizalmamba inkább

idegent fogadtam…

Nimród és Atilla

tagadva követlek,

kiknek a Nap-Isten

alapja hitüknek –

Nekem Isten a Nap,

fényes és teremtő –

Mindegyikünk hite

égiektől függő,

mert a hívő ember

ha dönt: égre tekint,

szolgálja a törvényt,

elfogadja a kínt….

A Tejút kapuján

áradt ide lelkünk,

hogy a Teremtőtől

feladatot leljünk,

általunk nyújt példát

s kér a Mindenható:

„ Ember, ne árts másnak,

ne légy bűnre hajló!”

Mennyei királynő

most, utamnak végén

közvetíts fiadnak

míg tiszta az elmém:

Krisztus volt a példám,

egyháza eszményem,

nemzetem a sorsom –

ezekért ítéljen.

2014. november 02.