A szobor Wagner Nándor alkotása, amely a minden bajból is feltörő magyar testet ábrázolja, egyik fele élő a másik haldokló.
1956 decemberében Wagner Nándor elhagyta az országot, és barátai a székesfehérvári Szent István Múzeum raktárába menekítették a szobor gipszét, mely 50 évet átvészelve 1999-ben került felállításra.
Wilhelm Ottó - Latrok dáridója
Trianon egy kastély?
- hiénák kocsmája,
ahol összegyűltek
latrok orgiára.
Fegyver, kényszer, ármány
diktátuma várt ott
ránk, kit árulás is
védtelenné láncolt.
Nem csak letaglóztak,
nem hagytak felállni –
tört gerinccel, bénán:
vakká kellett válni,
Gyávának kódoltak,
félelmet itattak,
dermedt hallgatásra,
önvádlásra bírtak…
Sátán aki gyilkol,
gonosz, aki rabol –
de hogy hívják azt, ki
rájuk nem is csahol?
Hogy hívják, ki lapul,
hogy, ki mindent feled,
hogyan azt, ki múltat
s jövőt együtt temet?
Hogy hívják, kit közöny,
hogy, kit önzés tölt el,
hogyan azt, kit szolga-
lelke üdve tölt el?
Bűnös, aki rabol
állati elmével –
de mit ér az a juh,
aki csak letérdel?
Van-e neve annak,
aki nem is bánja:
kifosztott és csonka
családja s hazája?
Ne keressünk nevet,
érdemtelen arra –
megjegyezni is kár,
méltatlan a sorsa…
Ha koccint pezsgővel
áldozat és rabló
a temetés napján:
mind a kettő gyarló.
Mi a múlt kévéjét
fájdalommal kössük
össze, hogy a termés
tápláljon örökre.
Gyász és bánat, dac, kín
forró koksza izzít
elszánt akaratot
abban, kiben ég hit.
Ne mondd, hogy hiába,
ne, hogy minden veszve!
Tedd, mi rajtad múlik
s vár Isten kegyelme.
Hol a berlini fal?
Hol van Róma s Bizánc?
Hol van Napóleon
s hol a szovjet gigász?
Csak emlékük maradt,
hatalmuk már semmi-
ezért a mi dolgunk:
bízni, hinni, tenni!
Mi az érték benned?
Mondd, a hazád mit ér?
Hogy ha veszni hagyod:
csak lyukas kétfillér..
Trianon ránk szégyen,
másokra: gyalázat,
ám az áldozatot
ne marja alázat!
Emeljük fel fejünk.
Nem vagyunk utolsó.
Csillagos ég vár ránk
nem foszló koporsó!
Ne mondd, hogy hiába,
ne, hogy minden veszve!
Tedd, mi rajtad múlik
s vár Isten kegyelme…